Első emlékeim egy Farm nevű helyhez kötnek. Itt nőttem fel sok másik kortársammal együtt, szerető közösségben. A hatalmas alapterületen elhelyezkedő épületegyüttes jelentette az egész világot számunkra. Mindent megtermeltünk magunknak, akár egy szerzetesrend, elszigetelve a külvilágtól.
A telek közepén állt a fehérre meszelt főépület, melyet körülölelt a kert mézédes gyümölcsöket termő fáival és mennyei illatokat árasztó virágaival. A Farm négy oldalával párhuzamosan állt a négy melléképület: a fiúk, a lányok és a tanárok lakókörlete, valamint az edzőterem.
Nem rabok voltunk, épp ellenkezőleg, kedvezményezettek. Magas szintű képzést kaptunk, a szellemiség és erőnlét terén egyaránt.
Sosem kérdeztük miért vagyunk itt, hiszen szinte az első leckék között megtanultuk, hogy a világot nem lehet a könnyű úton, kérdésekkel megismerni, nekünk magunknak kell kijárni a válaszokat.
Egyenruhát hordtunk - fehér kapucnis pulóvert - mégis a szívünkben nyoma sem volt az uniformizáltságnak, pontosan átéreztük, hogy mennyire különbözőek vagyunk.
"Semmi sem igaz, mindent szabad." Így szólt a Farm legfőbb szabálya. Rávezettek minket, hogy túllépjünk e szavak látszólagos jelentésén, és magunkévá tegyük valódi tartalmukat. Megtanultuk, hogy a szabadság csak a bölcsesség útján érhető el.
Tizenöt éves koromig szakadatlanul folytak az erőnléti edzések és az elmét pallérozó órák, igyekeztem a legjobb lenni, de nem azért, hogy társaim fölé kerekedjek, hanem, hogy önmagamnak megfeleljek. A tizenötödik születésnapomon meg is lett mindennek az eredménye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése