8.

Azt hittem, Adha révén találhatom meg a nyugalmat, hogy letehetem a kardot, és normális emberként élhetek tovább. De már tudom, az efféle álmokat jobb szunnyadni hagyni... Az arca... Megpróbálom száműzni elmémből, ahogy azokra a nappalokra és éjszakákra gondolok vissza, amikor templomos fogvatartóit üldöztem a tengeren. Majdnem időben utolértem őket. Majdnem. Bárcsak gyorsabb lettem volna. De csak élettelen testét tarthattam a karjaimban – láttam a rémületet leragadt, mozdulatlan szemein... Minden felelőst levadásztam, mindegyikőjüket másvilágra küldtem. De ez nem okozott örömet. Sem megelégedést, sem megkönnyebbülést. A haláluk nem hozta vissza Adhát. Nem gyógyította be a sebeimet. Ezek után biztos voltam benne, soha többé nem érezhetek úgy nő iránt, ahogy iránta.

Szerencsémre tévedtem.

Miután Dorah a folyóba zuhant, három egyenruhás tűnt fel a semmiből, gyorsan bekerítettek.

- Tudtam, hogy nem lett volna szabad egyedül ideengedni! - kiáltotta az egyik.

Fájdalmas tűszúrást éreztem a nyakamnál. A világ elmosódott körülöttem, megszédültem, végül minden elfeketedett.

*

Furcsa környezetben ébredtem fel. Minden rideg volt és steril. Újépítésű, szívtelen, szexi, acél, üveg. Akár az ördög lelke.

Egy ágyon feküdtem. A lámpa a szemembe sütött, de felém hajolt egy orvosi köpenybe öltözött figura, eltakarva ezzel az égő fényét.

- Talán nem ildomos épp most felemlegetnem a világtörténelem legnagyobb átverését, de "Isten hozta, Mr. Hoffbringer". Isten hozta az Abstergo Vállalatnál. A nevem Dr. Vidic. Hoffbringer, mi? Németül nagyjából azt jelenti: "A remény elhozója", igaz?

- Vidic, mi? - vágtam a szavába. "Az ember, aki lát" szerbül. Remélem nem csak azért hoztak ide, hogy nyelvi vetélkedőt tartsanak. Attól félek, én nyernék.

Vidic kissé meghökkent, de nem vesztette el a hidegvérét.

- Látom Mr. Hoffbringer, kitűnő humorral áldotta meg az anyatermészet. Jól látja, nem az intellektusunk fitogtatása miatt hoztuk magát ide. Mit gondolna, ha azt mondanám, hogy a DNS sokkal több információ eltárolására képes, mint azt eddig hitték?

- Azt, hogy maga egy elmeroggyant.

- Újfent csak tisztelegni tudok ragyogó szellemisége előtt, Mr. Hoffbringer... - Egy másodpercig habozott, arckifejezése olyan volt, mintha minden csepp erejét latba kellene vetnie, hogy el tudja magyarázni nekem mondanivalóját. - Képzelje el, hogy a DNS az adott emberi lény tulajdonságainál több információt hordoz! Képzelje el, hogy az ember DNS-lánca tartalmazza elődei emlékeit is! Születéstől halálig, az őseivel történt összes dolgot! Várjon csak! Ezt nem is kell elképzelnie, mert ez a valóság. Ez a valóság, és mi képesek vagyunk hozzáférni ezekhez az információkhoz.

- Ezt maga se gondolhatja komolyan.

- Feküdjön be a gépbe, és megtudja! Bár ez igazából nem választás kérdése. Mindenképp be kell feküdnie, és mindenképp meg fogja tudni.

- És mégis mi szüksége az őseim információira? Miért kellett éppen engem levadásznia kísérleti nyúlnak?

- Azt hiszem, Mr. Hoffbringer, tudja maga pontosan, miért különleges. Maga is közülük való. Egy asszaszin.

Egy pillanatra elállt a lélegzetem. Eszembe jutott a farm. Dorah. A mester. Desmond.