7.

Robert de Sable ugyan meghalt, de a szervezete továbbra is működik. Első ránézésre ugyan nem tűnhet úgy, de attól tartok továbbra is fenyegetést jelentenek ránk. Egykoron büszkén járták az utcákat – könnyű célponttá válva ezzel – mostanra azonban az árnyékba húzódtak. Egyre nehezebb megtalálni őket. Miféle ármányokat szövögethetnek a sötétben? Ezzel megnehezítették a munkánkat...

Már most pletykák keringenek egy mozgalomról Ciprus szigetén. Utána kell néznem... Ráébresztettek, hogy változtatnunk kell a taktikánkon. Ez az erődjeink végét jelenti. Nem szabad továbbra is a látványos, nyílt téren történő kivégzéseket preferálnunk. Csendben kell szőnünk a hálóinkat, mindent másként kell csinálunk, mint eddig. Bár arra kérem a testvéreimet, hagyjanak fel rituális szokásaikkal, azt nem várom el tőlük, hogy adják fel a krédót is. EZ AZ, ami Asszaszinná tesz minket, nem az ujj levágása. Nem a Paradicsom hamis ígérete. Nem a méreghasználat tiltása. Az embereket szolgáljuk, nem a szokásokat. Ha lopakodnunk kell, lopakodni fogunk. Ha mérget kell használnunk, mérget fogunk használni. Ha az ujj levágása nélkül is használhatjuk a pengéinket, akkor nem tesszük kötelezővé ezt az áldozatot. Beavatottjainkat nem manipulálhatjuk hazugságokkal és ócska bűvésztrükkökkel. Tisztán és őszintén kell beszélnünk. Meg kell újulnunk...

Hosszú hetek teltek el, de a tetőn látottaktól csak nem tudtam szabadulni. Lassan Altaïr kódexének végére értem, de változatlanul zavaros volt az egész. Úgy éreztem, mintha mozsárágyúval lőnék a fejembe az információkat, és egyedül képtelen lennék állni ezeket a rohamokat.

Az órák és az erőnléti edzések egy napra sem szüneteltek. A legnagyobb filozófusok gondolatait dolgoztuk fel, terítékre került Aszklépiosz, Arisztotelész, Hérakleitosz, Xenophanész, Zarathustra. Az edzések során megtanultuk uralni a testünket. Összeszorított fogakkal hajtottuk végre az összes feladatot, a mászófalak tetejére olyan könnyedén jutottunk fel, mintha csak az anyatejjel szívtuk volna magunkba ezt a tudást. A lányok és a fiúk egyaránt bámulatos ügyességgel teljesítették a nehezebbnél nehezebb kihívásokat. Mintha csak erre lennénk hivatva...

Az érzéseim Dorah iránt nem lankadtak, épp ellenkezőleg, ahogy teltek az órák, napok, hetek, a szívem egyre hevesebben dobogott a lányért. Végig akartam simítani hosszú fekete haját, magamhoz ölelni, hemperegni vele a kinti szabadság sárga homokjában. De a Farm házirendje szigorúan tiltotta a romantikus érintkezést...

Miután Altaïr kódexének utolsó lapját is elolvastam, eljött az idő, hogy újra felkeressem a mestert. Elképzelni sem tudtam, mit fog majd mondani.