4.

A mester irodájának ajtaja előtt megtorpantam. Nem tudtam, kopogtassak-e, vagy egyből benyissak. Miközben ezen tűnődtem, a szememet a szép tömörfa ajtón pihentettem. Ugyanaz a motívum díszítette, mint megannyi mást a Farm területén; nem igazán tudnám se leírni, se lerajzolni, pedig élénken előttem van a nap minden percében. Fogalmunk sem volt róla, hogy mit jelent az ábra, egyszerűen csak éreztük, hogy helyénvaló és valahogyan kicsiny közösségünkhöz kapcsolódik.
Kinyílt az ajtó. A mester állt előttem.
- Jonathan! Már azt hittem, sose érsz ide - mondta kissé rosszallóan, de mosolyogva. Közepes termetű, magas titulusához mérten egész fiatal férfi volt, kifejezésteli szemekkel és rövid fekete hajjal. - Gyere be!
Mosolygott. Tényleg nem szidásról lesz szó. Beléptem az ajtón és követtem a mentorom a rövid folyosón át az irodahelyiségbe. A szoba padlóját hajópadló fedte, központi helyén egy íróasztal állt, alatta perzsa szőnyeggel, mögötte pedig egy kényelmesnek tűnő bőrfotellel.
A mester a szoba egyik félreesőbb sarkából egy görgős széket tolt az asztalhoz.
- Ülj le! - mondta. - Fontos megbeszélnivalónk van.
Leültem a székbe. Komoly koncentrációt igényelt, hogy ne kezdjek el ide-oda csúszkálva játszani, mintegy tönkretéve a jól felépített komoly szituációt. Az erőfeszítéseim meglátszódhattak az arcomon is.
- Nem muszáj úgy ülnöd, mint aki karót nyelt. Ez egy görgős szék elvégre - még mindig mosolygott, utolsó mondata az én arcomon is megtörte a konstans fapofa uralmát. - Ha kényelmesen elhelyezkedtél, akkor kezdjünk is hozzá! Gondolom sejted, miért hívtalak ide. - Az arcom az előbbi mosoly dacára is megszeppent és rémült volt. - Hm... Nem úgy festesz, mint aki tudná.
- Én...
- Oda se neki! Elmagyarázom - mondta furcsán közvetlenül. Egész nap olyan könnyed és barátságos volt. Szokatlan... - Tizenöt éves lettél. És a Farm legígéretesebb növendéke vagy. Ez a kor fordulópontot jelent az életünkben, elég érett vagy, hogy elolvasd ezt. - Az íróasztal fiókjából egy kis könyvet vett elő. - De ne mutasd meg senkinek, aki érdemessé válik rá, szintúgy elolvashatja majd.
Kinyújtottam a kezem és átvettem a kis könyvet. Fekete bőrkötésén aranyozott betűkkel a következő szöveg állt: "Altaïr kódexe".
- Miután elolvastad, újra találkoznunk kell. De előtte még mutatok valamit. - Az asztal mögött matatott valamit, mire az iroda falának egy része nagy robajjal megmozdult és kinyílt. Az átjáró mögött egy lépcsőt pillantottam meg. - Kövess! - mondta, és elindult, fel a lépcsőn. Követtem.
A lépcső felvezetett a tetőre, ahonnan az egész környéket be lehetett látni. A látvány elsőre szíven ütött. Sárga homoktenger ölelte körül a Farm épületegyüttesét. A távolban barnás hegyek közül kandikált ki a nap, és apró foltként egy falut is lehetett látni. Ámulva körbeforogtam. Egy végtelen világ tárult fel előttem, egy olyan világ, melyet fogságban születettként el sem tudtam volna képzelni. Egy felfedezésekkel, csodákkal teli világ.
- Egy napon odakint fogsz élni. De nem most. Mindennek eljön a maga ideje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése