Kik voltak Azok Akik Előttünk Jöttek? Mi járatban voltak itt? És mikor? Évszázadokkal ezelőtt? Évezredekkel? Még annál is régebben? Olyan kevés maradt utánuk... Mi üldözte el őket? Mik ezek a kincsek? Palackba zárt üzenetek? Eszközök, melyeket azért hagytak hátra, hogy utat mutassanak, hogy segítsenek minket? Lehet, hogy csak az itthagyott holmijukért küzdünk, isteni jelentőséget és célt tulajdonítva pár eldobott játékszernek?
Ő csak mosolygott, a végtelen folyó csörtetett a lábam alatt, én pedig tehetetlenül néztem magam elé.
- A krédó...
- Laa shay'a waqui'n moutlaq bale kouloun moumkine. Őseink bölcsességét rejtik e szavak. Igen. A krédó. Rég nem hallottad már, igaz?
Könnyek gördültek végig az arcomon. A haragtól és az elkeseredettségtől ökölbe szorult a kezem.
- Hol voltál...? - a könnyeim szinte már eggyé váltak az alattam dübörgő végtelen víztömeggel. - Hol voltál eddig?
Nem felelt. Változatlanul csak mosolygott.
- Sajnálom, Jon - szólalt meg végül. - A dolgok nem olyan egyszerűek, mint azt annak idején gondoltuk. A Rend nem más, mint egy öncélú, fanatikus szekta, ami az egész világ pusztulását okozhatja.
- Szeretsz?
- Jon, nem hallod, amit mondok?! Hazugságban nőttél fel! Szeretném, ha ezt te is felismernéd, és velünk jönnél.
- De szeretsz?
- Jon, én...
- Akkor ennyi lett volna az egész? Ennyi?
A harag elhatalmasodott rajtam... Közelebb léptem Dorah-hoz, és megragadtam. Nem szóltam semmit, csak mélyen a szemébe néztem.
- Jon, engedj már el, ez fáj! Jon!
A lányt egy mozdulattal ellöktem magamtól, a kék víztükör felé. Zuhant, zuhant és zuhant, le a hídról, a gyors sodrású folyóba. Azt hittem, akkor látom utoljára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése